Kerner Mariann - Idézet gyűjtemény

"Ébredj rá, hogy minden csak addig tart, amíg igazán jó.
A vég egy új, jobb jövő kezdete, nem pedig büntetés."

• 

 

"Ma még összefognak az iskolapadok,

Ma még kicsik vagyunk, nem vagyunk nagyok.

De majd ha egyszer útjaink elválnak,

Maradjon emléke, e kis barátságnak."

 

Légy szerény, mint az ibolya, Kitartó, mint az örökzöld, Gondos, mint a méhecske, Úgy lesz idővel belőled Aranyos kis menyecske. Két virág van az életben: A rózsa és a nefelejcs. Az egyik tanít, hogy szeress, A másik, hogy ne felejts.

 

"Nálatok - mondta a kis herceg

az emberek egyetlen kertben ötezer rózsát nevelnek.
Mégse találják meg, amit keresnek.
- Nem találják meg - mondtam.
- Pedig egyetlen rózsában vagy egy korty vízben megtalálhatnák...
- Minden bizonnyal - feleltem.
- Csakhogy a szem vak - tette hozzá a kis herceg. - A szívünkkel kell keresni."

 

 

 

Ha romba dőlnek legszebb álmaid,

Reményeid el ne hagyjanak.

Ne csüggedj, csüggedni nem szabad.

Sokszor az eldőlt romok alatt a legszebb rózsa fakad.

 

Légy szüleid jó gyermeke,

Testvérednek jó testvére,

Valamikor valakinek,

Szerelmes kis felesége.

 

 

Szép erre a vidék,

Szép erre az ég is,

Néha, néha elbúsulok mégis.

Valaki hiányzik,

Valakit keresek,

Csak te vagy az,

Akit igazán szeretek.

 

 

Ha majd egyszer, sok év múlva

Messze visz a sorsunk,

Gondolj arra, hogy mi egyszer,

Jó barátnők voltunk.

 

Az ifjúság egy rövid álom,

Egy pillanat, és tovaszáll.

Becsüld meg és gondolj arra,

Ami elmúlt nem jön vissza.

 

 

 

Az emlék olyan virág,

Mely nem hervad el soha,

Melyet vihar nem tép,

S szél nem hord tova.

Gyűjtsd tehát csokorba,

Amennyit csak lehet,

S őrizd meg közöttük,

Az én emlékemet.

 

A tenger szélén van egy kicsi sziget,

Boldogságnak hívják,

Legyen az a tied.

 

 

Ha majd egyszer,

Évek múltán,

Mikor már a múlt beszél,

Legyek én is azok között,

Ki emlékedben él.

 

E könyvet megbecsüld,

Íróit ne feledd!

Mert ki e könyvbe írt,

Az téged mind szeret.

 

 

Emlékednek hosszú lánca,

Soha el ne szakadjon,

Ki e pár sort írja néked,

Emlékedben maradjon.

 

Bátrabb, vagy mint hiszed,

Erősebb, mint sejted,

És okosabb, mint véled.

 

 

Szedd a kert virágát,

Egy csokorba össze,

Rózsát, nefelejcset tegyél

Egyet-kettőt közbe.

Tekints néha e pár sorra,

Látni a fogsz a múltba.

Eszedbe fog jutni,

Ki e pár sort írta.

 

 

Légy mindig vidám, mint a tavasz.

Szeress forrón, mint a nyár.

Szíved gazdag legyen, mint az ősz,

De lelked fehér, mint a tél.

 

Addig még sok víz lefolyik a Dunán,

Míg rájössz; minden egy emlék csupán.

Ezek olyan értékesek, mint a szemed világa;
Ne engedd hát, hogy feledés boruljon rája!

Nem az a legjobb barátod, ki emlékkönyvedbe ír,
hanem az, ki veled együtt érez, veled együtt sír.

 

Mit írjak? Mit írjak?
A tollamat rágom
mintha abból szedném ki a tudományom.
Hopp, megvan! -Tengeren két hajó…
Jaj, de ezt nem írhatom, talán nem is lesz jó!
Nade az írásnak vetek mostmár véget! Izé, na!
Hogy is mondjam? Úgy szeretlek Téged!

Volt egyszer egy kis emlékkönyv,

Jó dolga volt régen:

Barna szemű, barna kislány,

Lapozgatta szépen,

Kislánykából asszonyka vált,

Könyvecskéből dísz lett.

Évek múlva barna gyermek,

Lapozgat egy könyvet.

"Nézd anyácska, de gyönyörű!

Ki irta e verset?,,

Az anya a könyvbe pillant,

Olvassa a verset.

Két szemében köny csillan meg,

Ismerős az irás...

Eszébe jut ifjusága,

Környékezi sirás,

Felrémlenek régi arcok,

Sok szép emlék vissza tér...

Sír vele a barnagyermek,

És nem tudja hogy miért.

 

Ha majd egyszer évek múlva,
Hajad fehér lesz,kezed reszkető,
Unokáid közt üldögélsz,
S a legkisebbik egy könyvet vesz elő,
-Nézd Nagymama könyvet találtam,
Odaviszi és leteszi eléd,
Te felütöd a könyv fedelét,
S eszedbe jutok én,
Engem már talán takar a sír,
Unokáid fétve súgják,
-Nézd a Nagymama sír!

 

 

Virágos legyen az életed, mint nappal a kikelet,
Három csillag vezéreljen: Hit, remény, szeretet!

 

Amíg fiatal vagy,
Minen szépnek látszik,
Hulló könnycsepped is
Szivárvánnyá válik.

De ahogy az évek
Lassan tovaszállnak,
Úgy nőnek szívedben
A gondok, s az árnyak.

Most ahogy te szeretsz
Úgy szeretnek mások,
Úgy lesz ellenséged,
Úgy lesz jóbarátod.

S ha majd minden álmod
Valósággá válik,
Akkor se feledd el:
“Légy jó mindhalálig!”

Az életben 3 ember vigyáz rád!

Szülő, tetvér, jó barát!

Szeresd az elsőt, védd a másodikat,

és el ne felejtsd a HARMADIKAT!

 

Szedd tavasz virágát,
Egy csokorba össze,
Rózsát is tégy nefelecset 
Egyet-egyet közbe 
Tekints nnéha e csokorra 
Látni fogsz a múltba 
Eszedbe fog jutni
Ki e pár sort írta

 

 

“Elválni könnyű, de feledni nehéz.
A szív a múltba ezerszer visszanéz.
Lehet h könnyen, nevetve búcsúzunk,
De fájni fog, ha találkozunk.
A sors tudja mi lehet,
Ha visszajössz lesütöd szemed.
Százszor is megállnál mégis visszamész,
Elválni könnyű, de feledni nehéz.”

 

 

Emlékül hogy emlékezz,
Ha emlékem még emlék lesz.

 

 

 

 

Míg gyermek vagy, élsz gondtalan,

Nem tudod mi vár reád.

De eljő az idő, mikor az élet

Neked is gondot ád.

Játsszál, mulass, szórakozz,

De azért tanulj,

Hogyha jönnek a gondok

Könnyebben boldogulj!

 

 

~ Van néha úgy, hogy egy pillanat, egy néma kézfogás emléke megmarad. Szívdobbanás, mit nem érthet senki más, egy semmiség, amit nem téphet senki szét.

 

 

"Múltad gyermekálom,
Tavaszod a jelen.
Kívánom a jövőd,
Csak boldogság legyen!,,

 

 

 

 

Legyen a sorsod bármily mostoha,

E pár sort ne feledd soha!

Ma még nyíló virág az élet,

De a vihar téged is letéphet.

Akit szeretni tudsz, csak szeresd

És ne sírj, mert nem érdemes.

 

~ Ha elromlik minden, mint megesik néha, ha utad csak hegyre föl vezet a célba.

Ha kevés, mit kapsz, ám de sokkal tartozol, nevetnél, bár de sóhajtozol. Ha úgy érzed, a sok gond leterhel, pihenj ha kell, de soha ne add fel. Az élet furcsa dolgokra képes, ilyesmit párszor mindenki érez. Számos hiba épp azért történik, mert feladtuk, s nem tartottunk ki végig. Ne add fel, hát, ha lassan is haladsz, a siker talán már csupán egy arasz. Küzdj hát tovább, ha ér sok csapás, ha húz még az ág is, harcolj tovább.

 

 

 

 

~ Légy mindig szerény és elégedett, mert ki magasra tör, az boldog nem lehet. Lásd, a büszke pálmát letöri a szél, míg a kis ibolya a fűben is megél. S majd lassan, lassan idő múlásával, tanuld meg az embert szeretni hibával. Mert ha olyat keresel, kiben hiba nincsen, csak egy másvilágon találsz, mert közöttünk nincs!

 

 

~ Ha majd a küzdés óráján találsz egy igai szívet,

melynek minden vágy, minden dobbanása a Tied,

mely mindenről lemond, hogy érted élhessen csupán.

Ha ezt megtalálod, akkor leszel boldog igazán.

 

 

 

~ Ifjú lány őrizd meg szívedet, meg ne csalja hiú képzelet

Boldog vagy még életed tavaszán, legyen örök örömöd jó leány.

Emléket kérsz, mit adhatnék? Emlékül most-e pár sort írom neked.

Boldog vagy még életed tavaszán. Legyél boldog mindig te kisleány.

 

A visszahúzódás nem mindig jó, de a tudás érzete kiváló.
Az önbizalom sokat jelent, ismerekedésre vezet.
A butáknak sok szerencse kell, de az okos minden reggel aranyat lel.

 

 

 

 

~ Szép gyermekkor virágos kertjéből ne vágy kilépni oly korán,

hisz örömödnek vége, ha túl vagy a kert határán. Maradj benne, amíg csak lehet.

Kevés örömet nyújt  avaló, hisz igazán boldog addig vagy csak,

míg gyermek vagy, mohó, álmodó.

 

 

 

~ Személyes, bús ajándék,

E rímes furcsa játék.

Oh, zokog, bár negédes,

Fogadd szívedbe, édes.

 

Mert csupa szívbe vert seb,

Vérszínezi e verset,

Mint halvány őszi rózsa,

Szirmát az őszi rozsda.

 

De lásd, egyebem nincsen,

Se birtokom, se kincsem.

Nem adhatok tenéked,

Csak ily borús zenéket.

 

 

 

 

~ Szedd a tavasz virágait,

Egy csokorba össze,

Rózsát tégy és nefelejcset

Egyet-egyet közbe.

Tekints, kérek a csokorba,

Látni fogsz a múltba.

Eszedbe jut néha-néha,

Ki e pár sort írta.

 

~ Szép vagy, mint a hajnalcsillag, büszke, mint a napsugár. Boldog lesz majd az az ifjú, ki majd egyszer rád talál.

 

 

 

~ Egyszer majd elmúlik a sok ezernyi álom, fehér, gyöngyvirágos koszorúdat látom. Koszorús fejedről integet a fátyol. Búcsúzol könnyezve a szülői háztól.

 

 

Gyönyörű az, ha az ember célba lát, és el is éri azt tűzön-vízen át.

 

 

~ Mit írjak egy ifjú lánynak, kire még az élet örömei várnak? Kit még nem ért csalódás, kit még nem ért bánat. Legjobb lesz, ha én azt kívánom, legyen életed hosszú fehér álom! Álmodj sok mindent, mindenféle szépet, ne is tudd meg soha, mi is az az élet.

 

 

 

Az életcél boldogság, de elébb
Fáradni kell, hogy ezt a célt elérd.
Úgy ingyen ahhoz senki sem jut el,
Ahhoz nagyon sok mindenféle kell:
A becsölettől soha el ne térj,
Sem indulatból, sem pedig díjért! (Petőfi)

 

 

 

Az ember bekötött szemmel halad át a jelenen. Nem tudhatja, hanem legföljebb sejtheti és találgathatja mit is élt át. A kendő csak később hullik le a szeméről és ő csak akkor, a múltba visszatekintve állapíthatja meg, mit is élt át és mi volt az élményei értelme.

 

Egy homokszemben lásd meg a világot,
Egy vadvirágban a fénylő eget,
Egy órában az örökkévalóságot,
És tartsd tenyeredben a végtelent.