A vég egy új, jobb jövő kezdete, nem pedig büntetés."
"Ha nem marad más utánam,
Csak partra vetett hordalék.
Kertembe gyűljetek és ott szórjatok szét,
Hogy növesszen egy fát, újabb életeken át,
S, majd engem éreztek, mikor ontja illatát."
(Magna Cum Laude)
"A virág elhervad rövid pár nap alatt,
De emléked szívünkben örökre megmarad.
Számunkra Te sosem leszel halott,
Örökké élni fogsz, mint a csillagok."
"Hallotja van mindannyiunknak,
Hisz percről-percre temetünk,
Veszett remény mindenik percünk,
És gyászmenet az életünk.
Sírhantolunk, gyászolunk mindig,
Temetkező szolgák vagyunk!
-- Dobjuk el a tettető álcát,
Ma gyásznap van, ma sirhetunk..."
(Ady)
"Mindegy mi voltam: voltam az, ami,
Egy hang voltam az Isten énekében,
És kár lett volna el nem hangzani."
(Nagy Zoltán)
"Ha rám gondoltok, köztetek leszek,
de fáj, ha látom könnyetek.
Ha rám gondoltok, mosolyogjatok,
mert én már Istennél vagyok."
"Nem élt belőle több és most sem él,
s mint fán se nő egyforma két levél,
a nagy időn se lesz hozzá hasonló."
(Kosztolányi)
"Elrejtett áldásod, idejében árad.
Idejében veszed öledbe, ki elfáradt.
Mindig idejében ad és vesz hű kezed,
s egyszer idejében békén hazavezet."
(Túrmezei Erzsébet)
Ne sírj
Sírtál minden éjjel,
Könnyeid tengerével,
Visszahozni nem tudod már, ki messze jár...
Próbáld gondolatban,
Lassan láthatatlan leszel,
És követed az ég felé, hív egy új világ
Távolból, hozzád szól,
Amíg a földön élsz oda tartozol!
Várj még, s ha jó leszel
Hidd el Te is ide érkezel!
Ne sírj hát, hiszen hálát ad az ég,
Azokért Ki útra kel a fénnyel,
Ne félj a lelke él,
Csak elbújt egy felhő mögé...
Újból átölelnéd,
Lennél aki megvédenéd,
Mindentől, mindenkitől...
Némán elkísérnéd, felhőkön át,
De az ég kapuját nem lépheted át...
Engedd el, mennie kell,
Hiszen Ő a földnél jobbat érdemel!
Így jó, nem éred el,
De átölel majd ha jó leszel!
Ne sírj hát, hiszen hálát ad az ég,
Azokért Ki útra kel a fénnyel,
Ne félj a lelke él,
Csak elbújt egy felhő mögé...
Hidd el nincs vége még ha meghalunk,
Egy új világba indulunk...
A Földről elszökünk, de az ég kapuját,
Csak lelkünk lépi át...
Mester és tanítványa
Halottak napja
Elnéztem régen, ahogy nagy sorokban
indult a temetőbe a menet,
őszirózsával,könnyekkel, szatyorral,
hogy a holtakkal beszélgessenek.
Volt, aki apró széket vitt magával,
a másik ásót vagy kis gyermeket,-
az enyimek széthulltak a világban -
most nézem őket s elkeseredek.
Mert évről évre kevesebben mennek,
fiatal ritkán; csak az öregebbek.
A sírokon gyertyák is alig égnek,
nincs sóhajtás, nem mondanak imát -
feladták a holttal a közösséget,
és feladja önmagát a világ?
Faludy György
Halottak napja, Élők napja
Gyújtanak-e gyertyát értünk az ÖRÖKLÉTŰEK?
Van-e ÉLŐK NAPJA?
Átutaznak-e a SEMMI VIZÉN letekinteni ránk?
Mi elmegyünk. 
Mi megyünk, míg lábunkból kifogy a lépés,
míg van út NINCSEINK felé.
Elmegyünk, áldjuk az őszi
napfényt, ha eső, ha köd, mert áldhatunk.
Fenyőág, krizantém, fagyöngy. És a mécsesek...
Reszketnek a léleknyi fények. Reszketünk.
Jönnek-e hozzánk így, szeretettel, lesz-e ki jöjjön,
lesz-e hová?
Hát óvjuk, tesszük szélvédett helyekre, lángjon, segítse
haza, segítse az éppen-élőt, mert minden mi van,
milliomodszor is újravirágzik innen, hol már nincs joga
a szónak, s csillagokra szóródnak a miértek.
Ezek a tisztaság percei.
Ma, itt, HALOTTAK NAPJA VAN.
Látjátok feleim... s voltunk bár Istentől bármi távol,
itt reszketünk mind, miként a sok kis mécs világol,
...por és hamu...
Bírtalan Ferenc
"Azt hiszem, olykor egy személyiség varázsa annyira
Jellegzetes,hogy soha nem hagyja el teljesen a Földet,
Hanem szértszórtan megmarad örökre azoknak a szívében,
akik szerették."
(Chris Crandall)
